A szezon első hivatalos pilótabejelentése!

F1

2015. július 23. csütörtök, 12:12

Szerző: Gellérfi Gergő

Megvan a 2015-ös átigazolási szezon első hivatalos bejelentése: a Sauber istálló közölte, hogy mindkét versenyzőjét, Felipe Nasrt és Marcus Ericssont is megtartja a 2016-os F1-es szezonra.

A Sauber hivatalos közleményben jelentette be, hogy mindkét idei versenyzőjét, az újonc Felipe Nasrt és a másodéves Marcus Ericssont is megtartja a 2016-os szezonra. Ezzel a Mercedes után másodikként tekinthető véglegesnek a svájciak felállása – a pilótáit egy csapatvezetői nyilatkozat által korábban szintén megerősítő Lotusszal kapcsolatban a csapat jövőjét övező bizonytalanságok, s az esetleges Renault-üzlet miatt nem lehet ugyanezt kijelenteni.

Ez azt is jelenti, hogy két, korábban felvetett „cselekményszálat” lezártnak tekinthetünk az átigazolási szezonnal kapcsolatban: az egyik szerint a Ferrari megpróbálja akadémiája első számú növendékét, Raffaele Marciellót beprotezsálni a Sauberhez, míg a másik szerint Valtteri Bottas esetleges távozása esetén Felipe Nasr visszatérhet a Williamshez – immár versenyzőként. Persze azt csak nagyon halkan tegyük hozzá, hogy a Sauber esetében nem biztos, hogy ezt a bejelentést készpénznek lehet venni, kérdezzék csak meg erről Adrian Sutilt vagy Giedo van der Gardét…

nasr_sauber

„Nagyon örülök, hogy egy újabb évre bizalmat szavazott nekem a Sauber csapata, akikhez már most is sok szép emlék fűz. Remekül kezdtem náluk, rögtön az első futamon megszereztem első pontjaimat. Azóta sokkal jobban megismertem a csapatot, úgy érzem, hogy megbecsült versenyző lettem itt” – nyilatkozta Ericsson, s csapattársa is hasonló szavakkal örvendezett új szerződésének:

„Nagyszerű, hogy még egy évet a Saubernél tölthetek, ez fontos lépés a karrieremben. A szezon első felében sok személyes és versenyzési tapasztalatot gyűjtöttem, az pedig, hogy első futamomat az ötödik helyen zártam, eddigi karrierem fénypontja. Már most várom az év második felét, célom, hogy a lehető legtöbb támogatást nyújtsam a csapatnak, beleértve az új autó fejlesztését is” – mondta Nasr.

Forrás: www.formula.hu – RSS