Férfi Ob I – Erősít a Szentes

szentes20161120002

Egy orosz válogatott érkezett a csapathoz valamint Egerből is csábítanak játékost – tudtuk meg a Szentes vezetőedzőjétől.

szentes20161120002

Ketten távoztak és ketten érkeztek a Szenteshez (Fotó: Szentesi Vízilabda Klub/facebook)

A Szentes mérlege eddig nem túl fényes a férfi Ob I idei szezonjában, hiszen a csapat 9. forduló után a B-csoport 7. helyén áll. Az eddigi meccseken négy pontot gyűjtött az együttes. Idén a kiesés elkerüléséért küzdő gárdánál vannak változások. Mint korábban beszámoltunk róla, Marko Trkulja elhagyta a csapatot. Nos, most az is kiderült, van még egy távozó, Albert Barnabás személyében.

A két játékos helyére érkezett, az orosz válogatott Viktor Visnyakov illetve Szalai Gábor. Utóbbi fiatal egri játékos átigazolása még folyamatban van, előbbi papírjai rendben vannak – kezdte Pellei Csaba a Szentes vezetőedzője oldalunknak. Az erősítések a középszakaszban játszhatnak, így öt fordulót nélkülük kell meccselnünk. Nagyon nagy bajban vagyunk, hiszen most kettővel kevesebben vagyunk, ebből a szerény képességű csapatból is. Reméljük, hogy a középszakaszban erősebbek leszünk – fogalmazott a tréner.

A férfi Ob I, január 14-én folytatódik, mikor a Kurca-partiak a Debrecenhez látogatnak, majd a KSI-vel találkoznak illetve Pécsett vendégeskednek. A KSI-t kötelező megvernünk itthon, ez egy nagyon fontos meccs lesz illetve a másik két csapatnak szeretnénk megnehezíteni a dolgát. Remélhetőleg a szezon végén sikerül biztosan bennmaradnunk az első osztályban– fejezte be Pellei Csaba.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS