Labdarúgó NB I – Véber György távozott Pécsről

image

 Távozott posztjáról Véber György, a Pécs labdarúgócsapatának vezetőedzője.

    A klub honlapja hétfő délután számolt be arról, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a trénerrel, aki június közepén vette át az együttes irányítását. Véber utódja ideiglenesen a jelenlegi másodedző, Kulcsár Árpád lesz. 
    „Látványos, szórakoztató és nem utolsósorban eredményes focira számítottunk, de valamiért nem ezt láttuk viszont. Hogy ez miért történt, annak felderítése hosszabb elemzést kíván, viszont a csapat már olyan helyzetbe sodródott, hogy mindenképp lépnünk kellett” – idézte a honlap Győri János ügyvezetőt.
    Az OTP Bank Ligában 12 fordulót követően a 13. helyen áll a pécsi a csapat, amely mindössze kétszer győzött, négy döntetlent játszott és hatszor kapott ki. Legutóbb szombaton otthon maradt alul a Pápával szemben.