Märcz Tamás: nyerhetünk!

marcztamas2017vizesvb01

A magyar válogatott kapitánya bizakodó a finálé előtt, Gojkovics nehezebb meccsre számít, mint a csoportban.

marcztamas2017vizesvb01

A magyar válogatott tegnap Japánt verte két góllal, a másik ágon Montenegró jutott be fináléba, mely csapat a spanyolokon jutott túl. Érdekesség, hogy a két együttes a budapesti szuperdöntőben már másodszor fog ma összecsapni, az első meccsen a csoportban 12-9-re nyert Montenegró úgy, hogy 0-3-as utolsó negyedet produkált.

A két szövetségi kapitány óvatosan fogalmazott a mai finálé előtt.

Märcz Tamás, a Japán elleni meccs után: “Ez nagyon kemény meccs volt, mert a Japán csapat nagyon jól szervezett volt és a legjobb játékot játszotta. Nem számítottunk arra, hogy ez a mérkőzés ilyen szoros lesz. Nagyon különleges stílusuk van, mégis rendkívül agresszív, talán kicsit túlságosan is, ami másképp ítélhető meg. Mindenesetre a második félidőben megpróbáltuk megváltoztatni a taktikát, a játékosok megkétszerezték erejüket, sikeresen végrehajtották azt, amit kértem, és ez azonnal megjelent eredményben is. Végtére is nagyon boldogok vagyunk. Tudom, hogy ez a magyar csapat nagyon fiatal és több tapasztalatra van szükségünk a jövőben. Remélem, hogy holnap nyerhetünk” – fejezte be a kapitány.

Vladimir Gojkovics, a montenegróiak kapitánya a mai döntőről: “Nagyon fontos meccs jön. Remélem, az Aréna tele lesz, és gyönyörű meccset tudunk játszani! Azt is remélem, hogy meg tudjuk verni Magyarországot, de nehezebb lesz, mint az első mérkőzésünkön”– mondta a szakvezető.

Férfi világliga szuperdöntő, az utolsó nap programja: (2018., június 23., szombat)

A 7. helyért: 
15:15 Egyesült Államok-Kazahsztán

Az 5. helyért:
16:45 Horvátország-Ausztrália

A 3. helyért:
18:15 Japán – Spanyolország

Döntő:
19:45 Magyarország – Montenegró

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

The post Märcz Tamás: nyerhetünk! appeared first on xlsport.hu.