Paletta maradni akar; hét klub érdeklődik iránta

Gabriel Paletta maradni szeretne a Milannál, de állandó játéklehetőségre van szüksége és jelenleg 7 klub érdeklődik iránta – állítja a játékos ügynöke.

Mint már arról beszámoltunk, Palettának vélhetően távoznia kell a nyáron, ha a Milannak sikerül szerződtetni Alessio Romagnolit.

“Jelen pillanatban Gabriel a Milan játékosa és maradni akar a csapatnál. Hét klub vette fel velünk a kapcsolatot, miután az újságok megírták ügyfelem távozásának lehetőségét. Paletta játszani akar, mert az a célja, hogy bekerüljön a válogatottba. Úgy gondolom, hogy az utóbbi meccseken jól teljesített és most jön a TIM kupa, tehát majd meglátjuk. A dolgok óráról-órára változnak és ügyfelem szerződése még három évig érvényes.” – mondta Paletta ügynöke, Martin Guastadisegno a TMW-nek.

“Az Atalanta az egyik csapat, amely hívott minket. Az edző nagyon barátságos volt és szeretné leigazolni Palettát. Nyugodtak vagyunk, nincs rajtunk nyomás, hogy melyik lehetőséget válasszuk. Paletta számára továbbra is Olaszország a prioritás. Olasznak érzi magát és szeretne a válogatottban szerepelni. Természetesen ha érkezne egy ajánlat egy külföldi klubtól, amely trófeákra esélyes, akkor meghallgatnánk őket.”  – fejezte be.

Paletta januárban csatlakozott a Milanhoz mintegy 1 millió euróért. A legfrissebb hírek szerint az Atalanta 2 millió eurós ajánlatot tett a 29 éves védőért, akinek 2018-ig szól a szerződése a Milannal.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS