Tizenöt meccse bevehetetlen a Bozsik-stadion

Davide Lanzafame a Honvéd idénybeli hetedik tétmérkőzésén is gólt szerzett. Ha nyolcvanperces meccsek lennének az OTP Bank Ligában, az Újpestnek öt ponttal többje lenne. A Vasas 2017-ben először maradt veretlen két egymást követő hazai bajnoki mérkőzésén. A Paks a legutóbbi négy mérkőzésén veretlen maradt, sőt nyolc pontot gyűjtött a Ferencváros ellen. Az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében az eddigi leggyakoribb eredmény az „iksz” volt. (30 mérkőzésen 11 hazai győzelem, 12 döntetlen, 7 vendégsiker.) Az ötödik forduló érdekességei.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Lanzafame (73.), Kamber (82.), illetve Zsótér (8.)

– Davide Lanzafame a Honvéd idénybeli hetedik tétmérkőzésén is gólt szerzett.
– Djordje Kamber az első gólját lőtte az idényben, a bajnokságban ezt megelőzően legutóbb május 6-án, a Mezőkövesd ellen talált a kapuba. Az Újpest ellen még győri játékosként lőtt egy góllal megnyert találkozón gólt, 2012. október 21-én.
– A Bp. Honvéd tavaly szeptember 24. óta veretlen a hazai bajnoki mérkőzésein, a sorozat immár 15 találkozó óta tart.
– A kispestiek a mostani bajnoki idényben eddig minden meccsükön két gólt szereztek.
– Az Újpest május 27., a Ferencváros elleni második tavaszi derbi óta volt veretlen bajnoki mérkőzésen.
– Zsótér Donát az első bajnoki gólját lőtte lila-fehérben, tavasszal még a Honvédban játszott. Március 11-én még a kispestiek mezében lőtt gólt az Újpestnek (1-1).
– Nebojsa Vignjevics panaszkodott a mérkőzés után, hogy csapata nem tudja megtartani az utóbbi hetekben a megszerzett előnyt a hajrában. Csapata az első fordulóban, Pakson (2-2) nem vezetett, a negyedik fordulóban a Vasas ellen 1-0-ra nyert. Ám a második fordulóban, a Ferencváros ellen kétszeri vezetés után veszített pontot, Varga Roland a 90. percben lőtte a zöld-fehérek második gólját. A 3. fordulóban, a Videoton FC ellen, a 84. percben még 2-0 ra vezetett az Újpest, majd a hazaiak a 85. és a 88. percben szerzett gólokkal egyenlítettek. Kispesten Lanzafame a 73. percben egyenlített, majd Kamber a 82. percben lőtte a győztes gólt. Ha nyolcvanperces meccsek lennének, az Újpestnek öt ponttal többje lenne.

VASAS FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Kulcsár (59.), illetve Pillár (89.)

– A Vasas 2017-ben először maradt veretlen két egymást követő hazai bajnoki mérkőzésén.
– Február 25. óta „otthon” (a Megyeri úton) a mostani előtt csak egyszer játszott döntetlenre, akkor is a Mezőkövesd volt az ellenfél, akkor is 1-1-re végeztek.
– Michael Oenning együttese május 27. óta először játszott döntetlent bajnoki meccsen. Akkor is a Mezőkövesd volt az ellenfél, az említett, ugyancsak 1-1-gyel zárt mérkőzésen.
– A Mezőkövesd sem a döntetlenek csapata, a borsodi gárda sem „ikszelt” mostanáig a Vasas elleni 1-1 óta.
– Kulcsár Tamás a második gólját szerezte a bajnoki idényben. Ezzel máris megismételte a 2016–2017-es teljesítményét.
– Radványi Miklós legénysége csak a Ferencváros ellen szaladt bele eddig idegenben a késbe, Debrecenből és a Megyeri útról összesen négy pontot vitt el.
– A bártfai születésű, Szlovákiában 140 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt Pillár Róbert az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PAKSI FC 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Varga R. (44.), illetve Hahn (60.)

– A Ferencváros még veretlen, de mindössze egy bajnoki meccsét nyerte meg a szezonban – tehát már négyszer is döntetlenre játszott.
– Öt fordulóban négy döntetlen, hasonló sorozata 2011-ben volt a zöld-fehéreknek, a 2010–2011-es idény végén, illetve a következő első fordulójában.
– Thomas Doll együttese a legutóbbi nyolc bajnoki találkozójából csak kettőt nyert meg. Még rosszabb a mérleg, ha egy picit régebbre megyünk vissza: az elmúlt 365 napban 34 bajnoki meccsen 49 pontot szerzett (és 53 pontot veszített), 12 győzelem, 13 döntetlen, 9 vereség alig jobb, mint közepes teljesítmény.
– Varga Roland az öt bajnoki fordulóból négyben a kapuba talált. Az ötödiken a Ferencváros egyetlen más játékosa sem szerzett gólt.
– A Paks a legutóbbi négy mérkőzésén veretlen maradt, sőt nyolc pontot gyűjtött a Ferencváros ellen.
– Csertői Aurél együttese az első öt fordulóban háromszor is döntetlent ért el.
– Ez a két csapat játszotta a legtöbb döntetlent eddig a mezőnyben (Ferencváros 4, Paks 3, s még az Újpest is 3), így elsősorban nekik tulajdonítható, hogy az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében az eddigi leggyakoribb eredmény az „iksz” volt. (30 mérkőzésen 11 hazai győzelem, 12 döntetlen, 7 vendégsiker.)

DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA FC 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Makrai (10.), Vela (89.), illetve Heris (4.), Prosser (74.)

– A Diósgyőr először játszott pályaválasztóként a mostani idényben, de ettől még igaz, a Puskás Akadémia a DVSC mellett harmadikként nyeretlen még hazai pályán.
– Bódog Tamás együttese a Balmazújváros elleni kisiklástól eltekintve minden eddigi mérkőzésén legalább két gólt szerzett az idényben.
– Diego Vela már a negyedik góljánál tart a bajnoki szezonban. Másodszor mentett pontot az utolsó percekben, sőt Kispesten még később egyenlített.
– Makrai Gábor négy gólt is szerzett tavasszal a DVTK mezében, ősszel ez volt az első.
– Pintér Attila csapata másodszor szerzett pontot idegenben, először a Groupama Arénában játszott döntetlenre. Az edző két olyan ellenféllel szemben ért el döntetlent, amelynél hajdanán maga is játszott. (Ez a Vasas ellen nem sikerült.)
– Jonathan Heris az első gólját szerezte a felcsútiak színeiben. Legutóbb még újpestiként talált a kapuba az OTP Bank Ligában, még áprilisban, a Vasas ellen.
– Prosser Dániel az első élvonalbeli bajnoki gólját szerezte, amióta a Honvédtól távozott. A Puskás Akadémiában eddig két meccsen szerepelt az OTP Bank Ligában – azon a kettőn, amelyiken pontot szerzett a csapat.

SWIETELSKY HALADÁS–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Williams (24. – 11-esből, 70.), Jagodics (78.), illetve Vajda (76.)

– A Haladás a második hazai mérkőzését nyerte meg az idényben, ezzel – a pályaválasztóként egy meccsel többet játszott Honvéd társaságában – a legjobb a mezőnyben.
– Idén másodszor szerzett Sopronban játszott bajnokin legalább három gólt Mészöly Géza együttese. Áprilisban az egyik akkori újoncot, a Mezőkövesdet verte meg 4-2-re.
– David Williams kétségtelenül a Haladás legjobb góllövője 2017-ben. Tavasszal hét gólt lőtt, ősszel pedig már hármat. A Haladás négy eddigi őszi góljából hármat ő jegyez,
– Jagodics Márk a mostanit megelőzően 2015. augusztus elsején, az MTK ellen szerzett gólt az élvonalban.
– A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő az előző fordulóban négy góllal nyert, most kettővel kikapott. Először kapott három gólt az OTP Bank Ligában.
– A kárpátaljai Vajda Sándor a második gólját szerezte, ezzel beérte a házi góllövőlistán Nemanja Andricsot.
– A balmazújvárosiak harmadszor játszottak idegenben, a Videoton FC-től és a Honvédtól elvittek egy pontot, a Haladástól nem tudtak.

VIDEOTON FC–DEBRECENI VSC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lazovics (97., 11-esből)

– A Videoton FC először nyert hazai bajnoki mérkőzést az idényben, de másodszor nyert OTP Bank Liga-mérkőzést, miután a Puskás Akadémiát is legyőzte a Pancho Arénában.
– A legutóbbi két hazai bajnokiján a Vidi három gólt szerzett az utolsó tíz percben, s ezzel három ponttal többet tudhat a magáénak.
– A székesfehérváriak sorozatban a harminchatodik pályaválasztóként játszott bajnoki mérkőzésükön szereztek sorozatban gólt.
– Danko Lazovics az első öt fordulóból négyben szerzett gólt.
– A Videoton FC sorozatban a nyolcadik, a DVSC elleni bajnoki mérkőzését nyerte meg.
– A DVSC még nyeretlen a mostani bajnoki idényben, három vereséggel és két döntetlennel áll.
– A debreceniek a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén egyaránt egy-egy gólt.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS