IT és Telekommunikációs regatta a Balatonon

Vitorlásversenyt rendez a regattakövető applikációt kifejlesztő NauBit

 

A hétvégén tesztelik a Kékszalagra fejlesztett nyomkövető applikációt! Balatonfüreden ugyanis megrendezik a NauBit IT és Telekommunikációs regattát.

 

 

Az első NauBit IT és Telekommunikációs regattára 2017. június 24-én kerül sor, s a rendezvénynek a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont. „Szerettük volna az informatikus kollégáknak megmutatni, hogy milyen remek sport a vitorlázás, s reméljük, hogy jó néhányan kedvet kapnak majd ahhoz, hogy versenyezzenek velünk” – mondta Szabó Zsolt, az eseményt szervező NauBit Kft. ügyvezetője.

 

A cég nemrégiben fejlesztett ki egy olyan applikációt, amely GPS-nyomkövetők és okostelefonok jelei alapján a külső szemlélők számára is megjelenít és élvezhetővé tesz egy vitorlás versenyt. „Applikációnkat ezen a versenyen is teszteljük, mondhatni ez lesz a főpróbája, hiszen a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon hamarosan ennél sokkal nagyobb méretben is alkalmazásra kerül” – hangsúlyozta Szabó Zsolt.

Megnyitás

Átigazolás: a Debrecen légiósa hazatérhet

TomassoBusilacchi01A májusban véget ért szezonban még a cívisvárosban játszott, ősztől azonban már Olaszországban játszhat ismét a talján center, akivel egy ligában pólózhat az ex-pécsi pólós. Tomasso Busilacchi hazatérhet. Az olasz játékos, aki a mostani talján válogatott bő keretének is tagja egy szezonnal ezelőtt érkezett az Ob I-be. A bajnokság összes meccsén vízbe ugrott és húsz […]

Megnyitás