AC Milan: Pulisic után érkezik a következő új igazolás! – képpel

Alig telt el egy nap azóta hogy az AC Milan bejelentette Christian Pulisic érkezését a Chelsea együttesétől, a milánóiak rövidesen újabb érkezőt jelenthetnek be (…)

(…) Minden arra utaló jel szerint ugyanis megszületett az egyesség az AZ Alkmaar-ral Tijjani Reijnders klubváltásáról, aki a Newcastle United együtteséhez szerződő Sandro Tonalit lesz hivatott pótolni.

A 24 esztendős holland középpályásért Fabrizio Romano értesülései szerint 20 millió eurót, további bónuszokkal kiegészülve fizethetnek a milánóiak, akik a játékossal már korábban megegyeztek a személyes feltételeket illetően.

Az FC Twenténél nevelkedő, majd a CSV ’28 és a PEC Zwolle együtteseinek érintésével 2017-ben az AZ Almaarhoz szerződő Reijnders 144 alkalommal lépett pályára az AZ színeiben: 19 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.

Hollandiában általános vélekedés, hogy Reijnders elmúlt idényben nyújtott teljesítménye (54 tétmérkőzésen 7 gól és 12 gólpassz – a szerk.) sokak szerint a milánói szerződést követően, rövidesen holland válogatott behívót is érhet a játékos számára.

Fociclub